A SINNERS története – Több mint egy ruhamárka
A SINNERS nem csak egy ruhamárka. Minden ruhadarab egy mentalitást hordoz.
Azoknak szól, akik minden nap dolgoznak magukon – az edzésben, az életben vagy akár vállalkozásban és hajtanak a céljaikért.
A SINNERS ruhamárka azoknak készült, akik nem a könnyebb utat választják, hanem a fejlődést. Akik tudják, hogy a siker mögött mindig fegyelem, munka és kitartás áll.
Ez egy emlékeztető arra, hogy a fejlődés nem véletlen.
Döntés.
Honnan indult a SINNERS ruhamárka?
„Az alapötlet onnan született, hogy elkezdtem megfigyelni magam nap mint nap: mi az, ami valóban motivációt ad a céljaim felé. Rengeteg podcastot hallgattam végig, sokat írtam és vizualizáltam, de mindig szükségem volt valamire, amit nem csak elképzelek, hanem látok is magam előtt. Így született meg az első egyedi feliratos pulóver kollekció.”
— Bódog Lili, a SINNERS alapítója
A SINNERS alap ötlete és koncepciója abból a mentalitásból született, ami a sportban, az edzésben és az önfejlesztésben is jelen van.
Az önfegyelem, kitartás, következetesség és minden olyan személyiségjegy, amit a siker megkövetel.
A gym kultúra és a streetwear világában rengetegen élnek ezzel a szemlélettel. Olyan emberek, akik nem kifogásokat keresnek, hanem fejlődnek.
A SINNERS ezt a mentalitást szeretné képviselni egy gym és streetwear ruhamárkán keresztül.
Mit jelent SINNERS-nek lenni
SINNERS-nek lenni nem a tökéletességről szól, hanem arról, hogy akkor is teszed a dolgod, amikor nehéz.
Amikor nincs motivációd vagy kedved. És leginkább

akkor, amikor mások inkább feladnák. És ez jellemzi az összes tagot. Közösséget építünk, ahol együtt tudunk epülni, fejlődni és sikereket elérni.
Több mint egy gym vagy streetwear ruhamárka
A SINNERS nem csak egy gym ruhamárka vagy egy streetwear márka.
Minden darab mögött egy gondolat áll.
Egy motiváció.
Egy cél.
Egy emlékeztető arra, hogy miért kezdted el.
Amikor felveszel egy SINNERS pólót vagy pulóvert, nem csak egy ruhát viselsz, a mentalitásodat közvetíted vele.
A SINNERS közösség
A SINNERS-el nem csak egy márkát, hanem egy közösség is szeretnék építeni. Olyan emberek közösségét, akik ugyanazzal a mentalitással élnek, hogy inspirálni tudjuk egymást és a lehető legjobbak lehessünk.
A közösség minden új taggal erősebb lesz.
És minden történet egy új motiváció lehet mások számára.
Ez még csak a kezdet...
A SINNERS története még csak most kezdődik.
Új kollekciók.
Új motivációk.
Új történetek.
Új együttműködések.
És egy közösség, amely napról napra növekszik.
Ha te is hiszel abban, hogy a fejlődés döntés kérdése, akkor már a SINNERS mentalitás része vagy.
Fedezd fel a SINNERS kollekciót
Ha szeretnéd te is viselni a mentalitást, nézd meg a legújabb darabokat.
Fedezd fel a SINNERS kollekciót, és találd meg azt a ruhadarabot, amely emlékeztet arra, hogy miért kezdted el.